Információk


Közlemény

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2016. MÁRCIUS 08.

 

FORRÁS: MAGYAR GUMIABRONCS SZÖVETSÉG // HUNGARIAN TIRE ASSOCIATION

 

A SZÖVETSÉG FONTOSNAK TARTJA ISMÉT TISZTÁZNI A DOT MÖGÖTT LÉVŐ SZÁMSOR JELENTÉSÉT, ILLETVE EZZEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN AZT IS, HOGY MEDDIG VÁSÁROLHATÓ MEG, ILLETVE HASZNÁLHATÓ EGY ABRONCS BIZTONSÁGOSAN.

 

1. A DOT szám utolsó 4 karaktere árulja el a gyártás időpontját. Ebből az utolsó 4 számjegyből az első kettő a gyártási év adott hetét, a második kettő a gyártási évet jelöli. Sokan az „idei” abroncsot keresik, pedig a gumiabroncs nem gyorsan romló áru, hasznos tulajdonságait éveken keresztül, változatlan formában és minőségben képes megőrizni!

 

2. A gumiipari szakemberek egyetértenek abban, hogy az abroncsok élettartama 10 év. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy az előírt körülmények között tárolt, és még fel nem szerelt gumiabroncsok 5 éven keresztül teljes mértékben megőrzik azokat a tulajdonságaikat, amelyek a gyártás időpontjában is fennálltak. Vagyis, egy nem használt 5 éves gumiabroncs felszerelése és értékesítése semminemű műszaki veszéllyel nem jár. Lényeges azonban megkülönböztetni az új és a frissen gyártott kategóriát. Utóbbival azokat az abroncsokat jelölik, amelyeknél a gyártástól számítva legfeljebb 3 év telt el. A maximum három éve gyártott abroncs a „frissen gyártott”, míg a 3-5 éve gyártottnál használható az „új” megnevezés.

 

3. Miért számít újnak egy öt esztendős abroncs? Az öregedést különböző kémiai és fizikai folyamatok váltják ki. Annak érdekében, hogy ezekkel szemben megvédjék a termékeket, a gyártás során olyan speciális adalékanyagokat vegyítenek a gumikeverékbe, amelyek meggátolják az oxigénnel és ózonnal történő, az abroncs teljesítményét csökkentő kémiai reakciókat. Ezeknek az adalékoknak köszönhető, hogy a szakszerűen tárolt abroncs akár több évig sem veszít felhasználhatóságából, képességei pedig megegyeznek a gyárból frissen kikerült társaiéval.

 

4. Az abroncsok élettartama 10 év. Egy jó állapotú 6 éves abroncs is értékesíthető, azzal a megjegyzéssel, hogy még 4 évig javasoljuk használni.

 

5. A lényeg röviden. A gumiabroncs: 
- Frissen gyártott: 3 éves korig 
- Új: 5 éves korig. Ez azt jelenti, hogy egy legfeljebb 5 éven át szakszerűen tárolt abroncs megfelel egy új abroncs specifikációinak, és nem veszít a felhasználhatóságából!
- Élettartama: 10 év, ezért 10 évesnél idősebb abroncsok használata biztonság-technikai okokból nem ajánlott!

 

6. A hivatalos szakszervizek készségesen adnak felvilágosítást az általuk forgalmazott ab-roncsokkal kapcsolatban felmerülő bármilyen, a gyártásra, szerelésre, javításra, tárolásra vonatkozó kérdésre.

Látogatottsági statisztika

Jelen weboldal a Google Inc. („Google”) Google Analytics nevű webanalitikai szolgáltatását használja. A Google Analytics úgynevezett „sütiket” (cookies), az Ön számítógépén tárolt szövegfájlokat alkalmaz, amelyek a weboldal használatának elemzését teszik lehetővé.

A süti által generált, a weboldal használatára vonatkozó információkat (beleértve az Ön IP-címét) a Google Egyesült Államokbeli szervereire továbbítják és ott tárolják. 

A Google ezeket az információkat felhasználja a weboldal Ön által történő használatának kiértékelésére, a weboldalon végrehajtott tevékenységekről készült jelentéseknek a weboldalak üzemeltetői részére történő összeállítására, valamint a weboldalon végrehajtott tevékenységekkel és az internethasználattal kapcsolatos egyéb szolgáltatások nyújtására. A Google ezeket az információkat adott esetben harmadik felek részére is kiadhatja, amennyiben ezt törvény írja elő, vagy amennyiben a harmadik fél a Google megbízásából ezeket az adatokat feldolgozza. A Google semmilyen esetben sem társítja az Ön IP címét a Google birtokában lévő más adatokkal. Böngészője megfelelő beállításainak kiválasztásával Ön visszautasíthatja a sütik használatát, azonban felhívjuk figyelmét, hogy ebben az esetben Ön valószínűleg nem használhatja teljes mértékben a weboldal összes funkcióját. Jelen weboldal használatával Ön elfogadja a Google által Önről gyűjtött adatok feldolgozását a fentebb leírt módszer és rendeltetés szerint.

A Google Inc. adatvédelmi irányelveiről az alábbi hivatkozáson talál bővebb információt:http://www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/

Sütik használata

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat - tekintettel arra, hogy a felhasználása során a teljes IP cím tárolása nem történik meg - önmagában semmilyen módon nem képes az ügyfelet, azaz a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg.

Szerzői jogok

A honlap tartalma (szövegek, képek, animációk, videók) a tireshop.hu tulajdonát képezik, valamint a szerzői jog védelme alatt állnak. A weboldal bármely tartalmi eleme a tulajdonos hozzájárulása nélkül nem felhasználható.